Amint már azt említettem elkezdtem konditerembe járni, és a következőképp fognak kinézni a napjaim:
Hétfő: Itthon futok
Kedd: Pihi
Szerda: Röplabda
csütörtök: kondi
péntek: pihi
szombat: kondi
vasárnap: nyújtás

Még egy kicsit diétát is "tolok mellé" Úgyhogy június végéig kéne jelentős eredményeket elérnem. Remélem sikerül!

De én büszke vagyok, hogy fel tudom fogni ezt és nem hazudok magamnak. Egész este szenvedtem, olyan rosszul lettem. Rájöttem, hogy ha a lelkem beteg, néha a testem is . De akkor sem tartom jó megoldásnak azt, hogy éppen ezért kárt tegyek magamban, vagy akár bármi hasonló dolgot... Mert attól, hogy most a világom egy része "összemomlott", attól ott a másik. A szerető családom, az IGAZI barátok, és még sorolhatnám. Elmehettem volna inni, vagy éppen összeszedni valakit egy éjszakára, de ugyan mi értelme. Sokkal jobb így, hogy élem tovább, azt a megszokott életem. És várom a változást. Hisz jó életem van! Csak néha megfeledkezem róla 

Rossz érzés, mikor vannak bizonyos személyek, dolgok, emlékek akikről\mikról nem tudsz, vagy nem akarsz lemondani. Nekem az ilyenek közé tartozik Á. De csak azért, mert akkor ne ölelgessen, ne mondja, hogy szeret, ne feküdjön mellém tv-zés közben, ne csináljon olyan dolgokat, amik engem összezavarhatnak vagy felerősíthetik iránta az érzéseimet. Elméletileg, majd fel kell hívnom, hogy korrepetáljon franciából valamikor, de már ahhoz sincs kedvem. Nem baj, én nem adom fel. Talán majd egyszer minden megváltozik, de addig is: Bárcsak olyan lenne minden, mikor lent voltunk vidéken és minden szebb volt és jobb. Bárcsak.

Nos drágáim, megkérdeztem, kedves Á.-t, hogy nincs-e kedve eljönni velem meg barátnőimmel sörözni. Azt mondta, hogy nincs, de azért köszi. Ez azt jelentené, hogy nem érdeklem? Vagy csak esetleg tényleg nem volt kedve\ideje?Ez elcseszte az egész napom. Pedig reggel még konditeremben is voltam! Mondjuk az szuper volt. Végre érzem, hogy vannak izmaim :) Na mindegy, most nem szeretnék mást csak egy 2 dl-s vodkát, meg egy félliteres fantát. Valaki küldjön már postán!

 Először azzal kezdeném, hogy bocsánat, amiért nem írtam ennyi ideig, de besűrűsödött az életem. Hosszú lesz, de azért vágjunk bele a sztoryba. Na tehát, csütörtökön elmentem barátnőmmel egy bevásárlóközpontba, összevissza csavarogtunk,  dumálgattunk, de mikor elkellett indulnom, már eléggé lecsapott rám a rosszkedv, mert a helyzet a következő volt, hogy nem lesz otthon senki. Anyu a barátnőjéhez igyekezett, bátyám pedig konditerembe. Mikor hazaérkeztem, anyu azzal fogadott, hogy ő mindjárt megy már, de ne ijedjek meg, mert a srácok jönnek bulizni. Mondom, hurrá nincs hozzá sok kedvem... Erre anyu még gyorsan, gonosz mosollyal odavágja, hogy: Na és tudod ki jön? Mondanom sem kell, hogy nem tudtam.  Na és szerintetek ki az a kedves, aki aztán megjelent nálunk? (  Katt a bővebbenre ha érdekel)